| SZÓZAT | APPEAL |
| Vörösmarty Mihály | tr. Theresa Pulszky & John Edward Taylor |
Hazádnak rendületlenul Légy híve, oh magyar; Bölcsod az s majdan sírod is, Mely ápol s eltakar. A nagy világon e kivul Nincsen számodra hely; áldjon vagy verjen sors keze; Itt élned, halnod kell. Ez a föld, melyen annyiszor Apáid vére folyt; Ez, melyhez minden szent nevet Egy ezredév csatolt. Itt küzdtenek honért a hos árpádnak hadai; Itt törtek össze rabigát Hunyadnak karjai. Szabadság! itten hordozák Véres zászlóidat, S elhulltanak legjobbjaink A hosszu harc alatt. És annyi balszerencse közt, Oly sok viszály után, Megfogyva bár, de törve nem, Él nemzet e hazán. S népek hazája, nagy világ! Hozzád bátran kiált: "Egy ezredévi szenvedés Kér éltet vagy halált!" Az nem lehet hogy annyi szív Hiában onta vért, S keservben annyi hu kebel Szakadt meg a honért. Az nem lehet, hogy ész, ero, És oly szent akarat Hiába sorvadozzanak Egy átoksúly alatt. Még joni kell, még joni fog Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Százezrek ajakán. Vagy joni fog, ha joni kell, A nagyszeru halál, Hol a temetkezés fölött Egy ország vérben áll. S a sírt, hol nemzet sulyed el, Népek veszik körul, S az ember millióinak Szemében gyászköny ul. Légy híve rendületlenul Hazádnak, oh magyar: Ez éltetod, s ha elbukál, Hantjával ez takar. A nagy világon e kivul Nincsen számodra hely; áldjon vagy verjen sors keze: Itt élned, halnod kell. | For thee the spacious world affords As home no other spot, Here must thou live, and here must die, Be weal or woe thy lot. Upon this soil thy fathers’ blood Flow’d to redeem thy claims, Upon this soil ten centuries Engrave immortal names. Here struggled Árpád’s gallant crew, To win our fatherland; And here the yoke of slavery Was snapt by Hunyad’s hand. Here freedom’s banner, dyed with blood, Shone proudly from afar; Here fell the bravest of our brave In long protracted war. Yet after many a fateful chance, And dangers wild and grand, Still lives diminsh’d, but uncrush’d, A nation in the land. Father of peoples, mighty World! From thee it claims repose: Or life or death is fairly earn’d By its millennial woes. It cannot be that all in vain Have countless tears been shed; Or vainly for the fatherland Unnumbered hearts have bled. It cannot be that strength and wit, And purpose pure and high, Crush’d by the weight of endless curse, Should pine away and die. There yet will come a bitter time, Yes! come it shall, it must, For which the prayers of myriad lips Aspire with fervent trust. Else come there shall, if come it must, An ever-glorious doom, Where a whole nation greatly sinks In a blood-hallow’d tomb. Then crowding round that nation’s grave The peoples all shall stand, And millions consecrate the tear, To mourn the noble land. O Magyar, to thy country act A firm and faithful part! She gives thee strength; and if thou fall, She hides thee in her heart. The spacious world doth offer thee For home no other spot; Here must thou live, and here must die, Be weal or woe thy lot. |