SZÓZAT APPEAL
Vörösmarty Mihály tr. Theresa Pulszky & John Edward Taylor

Hazádnak rendületlenul
Légy híve, oh magyar;
Bölcsod az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.

A nagy világon e kivul
Nincsen számodra hely;
áldjon vagy verjen sors keze;
Itt élned, halnod kell.

Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.

Itt küzdtenek honért a hos
árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.

Szabadság! itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszu harc alatt.

És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.

S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
"Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!"

Az nem lehet hogy annyi szív
Hiában onta vért,
S keservben annyi hu kebel
Szakadt meg a honért.

Az nem lehet, hogy ész, ero,
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.

Még joni kell, még joni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.

Vagy joni fog, ha joni kell,
A nagyszeru halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.

S a sírt, hol nemzet sulyed el,
Népek veszik körul,
S az ember millióinak
Szemében gyászköny ul.

Légy híve rendületlenul
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetod, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.

A nagy világon e kivul
Nincsen számodra hely;
áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.





For thee the spacious world affords
As home no other spot,
Here must thou live, and here must die,
Be weal or woe thy lot.

Upon this soil thy fathers’ blood
Flow’d to redeem thy claims,
Upon this soil ten centuries
Engrave immortal names.




Here struggled Árpád’s gallant crew,
To win our fatherland;
And here the yoke of slavery
Was snapt by Hunyad’s hand.



Here freedom’s banner, dyed with blood,
Shone proudly from afar;
Here fell the bravest of our brave
In long protracted war.

Yet after many a fateful chance,
And dangers wild and grand,
Still lives diminsh’d, but uncrush’d,
A nation in the land.

Father of peoples, mighty World!
From thee it claims repose:
Or life or death is fairly earn’d
By its millennial woes.

It cannot be that all in vain
Have countless tears been shed;
Or vainly for the fatherland
Unnumbered hearts have bled.

It cannot be that strength and wit,
And purpose pure and high,
Crush’d by the weight of endless curse,
Should pine away and die.

There yet will come a bitter time,
Yes! come it shall, it must,
For which the prayers of myriad lips
Aspire with fervent trust.

Else come there shall, if come it must,
An ever-glorious doom,
Where a whole nation greatly sinks
In a blood-hallow’d tomb.

Then crowding round that nation’s grave
The peoples all shall stand,
And millions consecrate the tear,
To mourn the noble land.

O Magyar, to thy country act
A firm and faithful part!
She gives thee strength; and if thou fall,
She hides thee in her heart.

The spacious world doth offer thee
For home no other spot;
Here must thou live, and here must die,
Be weal or woe thy lot.





next
index