HÚSZ ÉV MÚLVA | TWENTY YEARS LATER |
János Vajda | trans. Zsuzsanna Ozsváth & Frederick Turner |
Mint a Montblanc csucsán a jég, Minek nem árt se nap, se szél, Csöndes szivem, többé nem ég; Nem bántja újabb szenvedély. Körültem csillagmiriád Versenyt kacérkodik, ragyog, Fejemre szórja sugarát; Azért még föl nem olvadok. De néha csöndes éjszakán Elálmodozva, egyedül - Mult ifjuság tündértaván Hattyúi képed fölmerül. És ekkor még szivem kigyúl, Mint hosszú téli éjjelen Montblanc örök hava, ha túl A fölkel ![]() |
Like snow on Mont Blanc's distant crest, That neither sun nor wind may harm, My unvexed heart now lies at rest, Inflamed by no new passion's charm. Round me a myriad stars contend Which casts the most flirtatious glow, And on my head their bright rays bend, Yet never do I melt or flow. But sometimes on a silent night, In lonely dreamings, half-awake, Your swanlike image floats, so white, On vanished youth's enchanted lake. And then my heart flares up again, As after a long winter's night Mont Blanc's eternal snowfields, when The rising sun turns them to light... |
Transl. copyright © Zsuzsanna Ozsváth & Frederick Turner 2002