povajhus

HÚSZ ÉV MÚLVA	TWENTY YEARS LATER
János Vajda	trans. Zsuzsanna Ozsváth & Frederick Turner
Mint a Montblanc csucsán a jég, Minek nem árt se nap, se szél, Csöndes szivem, többé nem ég; Nem bántja újabb szenvedély. Körültem csillagmiriád Versenyt kacérkodik, ragyog, Fejemre szórja sugarát; Azért még föl nem olvadok. De néha csöndes éjszakán Elálmodozva, egyedül - Mult ifjuság tündértaván Hattyúi képed fölmerül. És ekkor még szivem kigyúl, Mint hosszú téli éjjelen Montblanc örök hava, ha túl A fölkel nap megjelen...	Like snow on Mont Blanc's distant crest, That neither sun nor wind may harm, My unvexed heart now lies at rest, Inflamed by no new passion's charm. Round me a myriad stars contend Which casts the most flirtatious glow, And on my head their bright rays bend, Yet never do I melt or flow. But sometimes on a silent night, In lonely dreamings, half-awake, Your swanlike image floats, so white, On vanished youth's enchanted lake. And then my heart flares up again, As after a long winter's night Mont Blanc's eternal snowfields, when The rising sun turns them to light...