SZILVESZTER NEW YEAR'S EVE
Krisztina Tóth tr. David Hill
Hát elkergettem ezt az évet is,
hónak öltözve most megy éppen el.
Tudom, hogy vagy, csak nem velem, nem itt,
de minden rendben mégis: létezel,

képzelt és fogható helyek
határán ott egy másik este,
és most, hogy gondolatban néztelek,
csupa idegent láttam benne,

de én is, ha a táskám kipakolnám,
csupa idegen holmi volna:
zsebkendo, kulcsok, elázott igazolvány,
egyáltalán, felismernél-e róla?

Mondanád-e a cipomrol kapásból,
hogy az enyém? Tudnád-e, ahogy én egy
fogasra akasztott kabátból,
vagy még elobb, még mielott belépek?

Mintha tükörbol nézném a szobát:
milyen tágas és ismeros idegenség,
nem lévo másik létem - át
kéne aludni ezt az estét,

aludnom kéne súlyos évekig.
Merülj, merülj, ne juss eszembe,
hogyha a nevem kérdezik,
ne gondoljak a te nevedre.
Well, there's another year I've chased away.
It's dressed in snow and just on its way out.
I know you're somewhere: not here, not with me;
still, you exist, so everything's all right.

Tangible and imagined places
border upon another evening,
where you have come, but after some time gazing,
all that I saw was foreign in it.

Conversely, too, if I unpacked my handbag,
just foreign things is what you'd see there.
A handkerchief, spare keys, a soggy namecard -
nothing from which you'd recognize me, is there?

From just one shoe could you proclaim on sight
that it was mine? Or know me (I'd be able)
from glancing at a hung-up coat?
could you predict my imminent arrival?

And so I watch the room as in a mirror:
so spacious and familiar is this foreignness,
my unreal other life - I really
should spend this night asleep in bed;

long, heavy years, I should sleep through them all.
Sink, sink, don't surface in my forebrain:
when people ask me what I'm called,
I shouldn't start to think of your name.

Copyright © Krisztina Tóth 2004; trans. copyright © David Hill 2004


next
index
translator's next