| DOSSZIÉ | FILE |
| Krisztina Tóth | tr. David Hill |
|
Nem fájt? Figyelsz egyáltalán? Nem figyeltem. Néztem hanyatt a kanapén, hogy süt át a fény a sznes karikákon: mint egy templomban, sárga, kék, piros ólomüveg: lakásban ilyet sose láttam. Sietni kellett, ötre jött az anyja. Letolt gatyában ugrált ki utánam, a kádban guggoltam, o a csaphoz állt. Szerintem is klassz. Reggelenként a legszebb. Tizenhat voltam, eltelt még tizenhat, mellettem állt a piros hetesen: ... az ólomüveg, tudod, az ebédlo és a nappali közt, azt ugye meghagytátok? ... dehogy hagytuk. Azt még apám csinálta, sznes dossziék a két ablak között, a vállalattól hozta haza oket ... ... én most leszállok, metróval megyek. Mért leplezodnek le mindig a csodák. Mikulás. Gólya. Most meg ez. |
"Hey, did it hurt? Hey, did you hear?" I didn't. Lying back upon the couch, I gazed at the colored circles gleaming with the back-light: like a church window, yellow, blue and red stained glass: something I'd never seen in an apartment. We had to rush - by five his mom was coming. He hopped behind me, pants around his ankles. I squatted in the bath; he stood at the tap. Yeah, I love it too. The morning's when it's nicest. I was just sixteen, sixteen more years elapsed, Then, on bus seven one day, there he was. "The stained glass thing between the dining room and the sitting room, you know? I guess you guys kept that up?" "Be serious. That was just something Dad made. He brought some colored files home from the office and put them in between the double windows ... ... I get off here and take the metro. Cheers!" Why do all wonders have to be exploded? Santa Claus. Storks. And now comes this. |
Copyright © Krisztina Tóth 2004; trans. copyright © David Hill 2004 - publ. Harvill Press
 ...buy this book |