pototafa

A FÁJDALOM TERMÉSZETÉRL	ON THE NATURE OF PAIN
Krisztina Tóth	tr. David Hill
mely lényegében földeríthetetlen. Van, aki meg se szólal. Báva szemmel figyel és dol elore-hátra, belso ritmus szerint. Vagy jobb esetben feláll, feldönt egy széket és esetlen léptekkel kimegy, nem is nézve hátra, csak fojtva, gondolatban, és a háta sokáig vibrál még a képkeretben, nem kér tüzet, nem gyújtja fel magát, merész ötlete nem támad a síneken, megy át a hídon, éppen csak lenéz - - mit kellett volna tennem? Rezzenéstelen arccal táskámba nyúlni és rád loni, mint a filmeken?	which, fundamentally, cannot be fathomed. Some don't say anything, but - in a bad case - just stare dementedly while rocking that way and this way to an inner rhythm; while others stand up, knock a chair, and leave un- steadily, they don't turn around (in fact they do, but not physically), and just their back stays, caught in the picture frame, long after quivering; they don't ask for a light, ignite themselves, nor plan some daring feat involving rope and rails; they walk across the bridge and just look down ... ... How should I have reacted? Glacially still, reached down into my bag and drawn a gun on you, like in the films?