ponagszi

SZIKVÓJA-ERDŐ	SEQUOIA FOREST
Ágnes Nemes Nagy	tr. George Szirtes
A fenyőerd ő plátói ideája. Fenyőerd ő, amely tízszer nagyobb. Nem tudhatóan messze, fönn az ágak csak onnan tudhatóan, hogy sötét. A hűvös, óriási tdrzsek melegen vöröslő kérge-rostja valamely emlős álattot gyanittat, vagy emlős istent, kit érinteni tenyered megváltása volna, de nem érsz följebb a kiálló gyökérnél. Így szédegelsz csak párás birodalmuk barnaveg-színű orvosság-illatában, és ha egy nyíladékon mégis betűz a nap, olyan tekintet az, amelynek fényes útja csak itt, nem-ismert oldatban világít.	Platonic ideal of pine forest. Pine forest but ten times greater. Who knows how far away the branches are: the only clue is the fact of darkness. Cool, gigantic trunks, warm blushes down a fibre-knotted husk whose pocks suggest a breasted creature, a breasted deity, whose touch might be the salvation of your palms could you but reach above her swollen root. You sway dizzily in the humid empire, with its bottle-brown and faint medicinal scent, and, should the sun find gap enough to peek through, its glance would mark a shining path that lit here and nowhere else and answered no known question.