A DANAIDÁK THE DANAIDS
Mihaly Babits trans. Peter Zollmann
Lenn a csöndes alvilágban, szellűtlen bús alvilágban,
asphodelosok között, hol asphodelos meg se moccan,
gyászfa nem bókol galyával, mákvirág szirmát nem
ejti, mert a szél ott mélyen alszik, alszik asphodelos
ágyban, mélyen alszik, nem beszél,


hol a tók acéltükörként mozdulatlan elterülnek, pillák
könnyen szenderülnek, mert a pillák legyezűje,
habszövetnek fodrozója sohase jár ott, a szél;


óriási amphorákba, alabástrom amphorákba ötven
asszony, bűnös asszony karcstú vázát megmertve,
majd mertve, majd ürtve kárhozott bús ötven
asszony mindörökre töltöget,

ötven kárhozott bús asszony óriási alabastrom
amphorákba mindhiába töltögeti drága nedvét,
drága Letheböl mertett sohasem elég vizet.

Óriási karcsú gyászfák ágaikat sohse rázzák: (minden
águk egy-egy lélek, öngyilkos bús régi lélek mely
most néma fan tenyész;

érzűn, mégis öntudatlan nyújtja lombját mozdulatlan,
mozdulatlan és sötéten, át a réten,

át a reten, hol a Léthe (mert e rét a Léthe réte) száz
belémosott bűnöktol szennyes vzzel, elfelejtett ős
bűnöktöl szennyes vizzel körbe folyva nem enyész,


nem enyész, nem ér tengerbe, hanem hétszer körbe-
körbe, vissza onmagába): ottan ötven asszony
kárhozottan ötven órjás amphorába mindhiába,
mindhiába tölti könnyét és vizét,

majd mertve, majd ürtve, mindhiába, mert az ötven
bűvös edény tölthetetlen, mint a tenger önmagától
megapad és elhúzódik és az ötven bűnös asszony
Léthe vizét alabastrom amphorákba mindörökre csak
hiába tölti szét.

Ötven asszony, alabastrom testtel, ébenszn hajjal érzűn,
mégis öntudatlan öntögetve szakadatlan félig értett
dalra kel,

ötven kárhozott bús asszony felvilágból lehozott és
lelkeikbe visszajáró félig értett félemléket fojtott
hangon énekel:

"Meggyilkoltuk férjeinket, ötven daliás nagy férfit és
szerettünk, csak szerettünk, Isten tudja, kit szerettünk,
vágykancsóból mertettünk, mertettünk, ürtettünk,
fenn a zöldvilágú földön, az aranyos nap alatt -


"Régi szavak járnak vissza elsötétült lelkeinkbe, mint
sötétben nagy szobákba utcáról behullott fények; mit
jelentenek? hiába próbálunk rá emlékezni; mit jelent az,
hogy: szeretni? mit: kivánni? és ölelni? a homályban
mindhiába kérdezzük az árnyakat.


"Csak daloljunk: Meggyilkoltuk - s emlékezzünk:
férjeinket, csak daloljunk, bár nem értjük, és mertsünk
és ürtsunk: úgy sem tudjuk abbahagyni; és daloljunk,
bár nem értjük, mert különben némaság van, és a
némaság oly félős! néma, rengeteg sötétség: a sötétség
nem beszél -"

Igy dalolt az ötven asszony, ötven kárhozott bús asszony,
egymáshoz mind oly hasonló ébenfürtű, alabastrom testű
ötven testvérasszony gy dalolt a Léthe-réten, lélekfák
közt, mákvirág közt, óriási amphorák közt, Léthe mellett,
hol a szél


Lenn a csöndes alvilában, szellűtlen bús alvilágban, alszik
asphodelos-ágyban, mélyen alszik, nem beszél.
In the silent halls of Hades, down the windless halls of
Hades, in the dells of asphodels where asphodel leaves
never tremble, mourning boughs will never bow and
poppy petals hold forever, for the wind is fast asleep
there, sleeps in beds of asphodels, sleeps and will not say
a word,

where the lakes are marble mirrors, motionless, inertly
dozing, eyelids permanently closing, for the lash of
languid eyelids, for the whip of wavy waters, there the
wind has never stirred:

into urns of alabaster, giant urns of alabaster fifty guilty
sisters filling, draining, straining, never spilling, fifty
doomed and wretched widows lifting fifty slender vases
pouring water down below,

fifty doomed, tormented sisters into urns of alabaster vainly
drain their priceless liquid, water from the precious Lethe,
never-ample costly flow.

Mourning trees in dreamy drowse will never shake their
mighty boughs: (for every bough is but a ghost, a suicidal,
ghastly ghost growing grey upon the tree;

wakeful, yet without awareness reaching out into the airless,
mercilessly reeky, rank riverbank,

to the bank along the Lethe, (for this bank is on the Lethe),
reeky river rotten, swilled with ancient, long-forgotten
guilt, soiled with ancient guilty secrets, never draining in
the sea,

as in seven coiling girdles endlessly the Lethe circles round
and round and back again): there the fifty wretched sisters
strain and drain their priceless liquid into urns of alabaster
but in vain, but all in vain

filling, straining all the day the fifty sisters vainly wrestle as
each alabaster vessel mercilessly drains away, like the ocean ebbs away, with the tears and Lethe-water that the urns of alabaster, vicious vases, can't retain.


Fifty alabaster sisters, raven-haired, tormented sisters, wakeful,
yet without awareness chant a song half-understood;


those tormented widow-sisters, fifty plaintive, pale choristers,
chant their half-understood verses, haunting from their
half-remembered bygone sunlit sisterhood:

"We have murdered, we have murdered fifty valiant wedded
husbands, for we loved and freely lusted, heaven knows
for whom we lusted, drained the juices of desire, draining,
spilling, ever-willing, in the glorious golden sunshine, on
the earth beneath the sky -

"Long lost words are dimly glowing in our souls' decaying
fire, as if they were streetlights, gilding the walls of an
unlit building; long lost words, how could be trusted as we
chant them never knowing what is: loved? and what is:
lusted? what's the meaning of: desire? Deep, the
darkness keeps its secret and the shadows don't reply.

"So let us chant: We have murdered - and remember well:
our husbands - just keep chanting, never knowing, ever
draining, ever filling, ever straining, never slowing, keep
echoing without knowing, otherwise the world is silent and
the silence so harrowing, and the silent deadly darkness
never, never says a word -"

Thus the fifty sisters chanted, doomed widows of deep
resemblance, pallid shapes of alabaster, fifty wives with
raven tresses, by the bank along the Lethe, in the midst of
poppy flowers, never-trembling asphodels, where
mourning trees will never bow and windrustle is never
heard;

in the silent halls of Hades, there the wind, in haunted Hades,
sleeps in beds of asphodels, it sleeps and never says the word.

Copyright © the Estate of Mihaly Babitz; transl. copyright © Peter Zollmann 2000


next
index
translator's next